Djimon Hounsou
„2007-ben lehetőséget kaptam arra, hogy együttműködjek a Globális Alapítványt támogató RED vállalkozói társulással, a Vanity Fair magazin Afrika szépségét bemutató kiadásában. A Nike, az American Express, az Apple és még sok más világcég összefogásával alakult RED biztosítja azokat a csatornákat, amelyeken keresztül az összefogásban résztvevő cégektől a pénz az AIDS, a TBC és a malária ellen küzdő Globális Alapítványhoz áramlik” – számolt be róla a színész. 2006 óta, a RED partnercégein, és a hozzájuk kapcsolódó rendezvényeken keresztül 150 millió dollár folyt be az alapítványhoz, amelyből Afrika szerte több mint 5 millió embert elérő HIV-szűrő és AIDS-ellenes programokat – köztük tanácsadást, orvosi segítségnyújtást és más szolgáltatásokat – támogattak.
Cél, a születéskori megfertőződés megakadályozása
Az ENSZ egy közelmúltban kiadott jelentése szerint 2012-re Zimbabwében, Botswanában és Dél-Afrikában az AIDS a 15 éves korosztály felét el fogja pusztítani, ha időközben nem történik valami. Közel 14 millió gyermek jutott árvaságra az AIDS miatt, és minden nap közel 1000 HIV pozitív baba születik, akik életüket már a betegség terhével kezdik. „December 1-én, az AIDS világnapja keretében újra csatlakoztam hozzájuk, hogy „a 2015-re AIDS-mentes generációt” című kampány elindításában segítsek”- nyilatkozta Hounsou. A kampány célja annak tudatosítása, hogy lehetséges 2015-re egy HIV-fertőzésmentes generáció létrehozása. Már létezik olyan gyógyszer, amely megakadályozza, hogy a HIV-vírust az anya születendő gyermekének átadja. Jelenleg ezen a téren az jelent kihívást, hogy ezt a kezelést minden terhes nőnek, akinek erre szüksége van, időben meg kell kapnia.
„Hiszek a reményekben és álmokban. Válaszúton állunk, hogy a betegség nélküli élet reménysége csak egy álom vagy elképzelés marad, vagy valósággá válik” – fejezte ki meggyőződését a színész, aki szerint sok kihívással kell még szembenézni. Különösen, mivel a kemény gazdasági válságból való kilábalás még folyamatban van. „Ebben a helyzetben minden eddiginél fontosabbá vált, hogy új kultúrát teremtsünk az adományozás számára”- tette hozzá.
Az UNAIDS globális járványügyi jelentés 2010-es beszámolója szerint, 2009-ben 370000 HIV-fertőzött gyermek született. Ez a szám, a 2008-ban mért 430000-nél már alacsonyabb.
A színész aggasztónak tartja, hogy sok ember úgy gondol Afrikára, mint távoli kontinensre, nemcsak a szó fizikai értelmében, hanem az ott élő emberek élettapasztalatai szempontjából is. Hounsou szerint semmi sem áll ennél távolabb az igazságtól. Lehet, hogy Afrika távol van, mégis egy olyan kontinens, ahol több millió, álmokkal, csalódásokkal és reményekkel teli ember él.
atv.hu / CNN
