Malek Andrea sokak meglepetésére júliusban bejelentette, hogy már azötödik hónapban van, babát vár. Az énekesnő 42 évesen harmadszorra isvállalta az anyaságot, hogy párjával is legyen közös gyermeke.

Az énekesnő és a karmester Walter Lochmann mindketten gyakorlott szülők, Andrea két felnőtt fiú édesanyja, a párjának három lánya van. Három héttel ezelőtt az énekesnő még koncertezett a Madách Színházban, ahol párjával közösen az I love a piano-t adták elő - tudta meg a Blikk.

Andrea Bécsben él zeneszerző-karmester kedvesével, Walterrel, tavaly márciusban, öt együtt töltött év után hivatalosan is összekötötték életüket.

A magyar tehetség korábban babonából nem nyilatkozott terhességéről, és azzal is tisztában volt, hogy negyvenen felül nem kockázatmentes a várandósság.

Andrea elárulta, hogy kamaszkorú fiaival inkább testvéri-, mintsem anya-fiú viszonyban van, nagyon jól kijönnek egymással. A fiúk is nagyon várták már a most érkezett hugicát.

atv.hu / webbulvar / Blikk