Idén gyermekeivel és új kedvesével tölti a szentesét Gregor Bernadett. Másnap azonban elutaznak és külön-külön, szűkebb családi körben is ünnepelnek majd - árulta el a színésznő, aki elmondta, szerencsére sok fellépése van, de napközben mostmár nem próbál, így több ideje van a fiaira is.
A két ünnep között Szegedre megy a gyerekekkel Bernadett, meglátogatják édesapja feleségét, a nővérééket és annak gyermekeit. Két előadása is lesz közben ott, így a kellemest összekötik a hasznossal - árulta el Gregor Bernadett, aki arra a kérdésre, mikor járulna oltár elé Magyar Attilával, annyit mondott: nincs benne efféle vágy - adta hírül a Napi Ász.
Ami azonban a színésznő és újdonsült kedvese számára boldogság, az elhagyott férj és feleség számára kevésbé az. Közel egy hónap eltelt már azóta, hogy kiderült, Magyar "Nyuszómuszó" Attila és Gregor Bernadett között szerelem szövődött, és ez teljesen megváltoztatta mindkettejük házastársának életét is.
Bernadett férje, István - aki a színésznő kisebbik fiának, Álmosnak az édesapja - a napokban döntött: úgy érzi, ideje valóban pontot tenni a házasságuk végére. A színész felesége, Mónika azonban, akivel Attila négy évet töltött együtt, az elmúlt hetekben többször elmondta, nem tudja elhinni, ami történt, és nem hisz abban, hogy férje és Gregor Bernadett kapcsolata hosszú életű lehet.
A múltat tekintve ez nem lenne meglepő. A bulvárhírek ugyanis sokszor tele voltak már Gregor Bernadett szerelmi ügyeivel, aki számára már nem Magyar Attila az első, akit elszakított a családjától.
atv.hu/webbulvar.hu/Napi Ász
