Sebestyén Balázs lesz a ValóVilág műsorvezetője, tudta meg a Blikk az RTL Klub berkeiből, A népszerű fiatalembernek, úgy tűnik, már semmi nem jelent akadályt abban, hogy a csatorna abszolút vezető arca legyen, az X-Faktor után a második húzóműsort bízzák Balázsra. Ez az jelenti vajon, hogy a néha kissé szemtelen műsorvezető egy éven belül másodjára is kiüti a nyeregből az RTL Klub egykori ászát, Stohl Andrást Sebestyén Balázs kerül képernyőre

– Szívből örülök a felkérésnek. Az első időben sűrű lesz az életem, mert az X-Faktorral párhuzamosan ezentúl a ValóVilág egyik műsorvezetőjeként is láthatnak a nézők, és persze ott van a Morning Show. Annak is kifejezetten örülök, hogy számomra jól ismert kollégákkal dolgozhatok együtt, akikkel összeszokott csapatként számos sikerprodukciót hoztunk már össze. Például a Celeb vagyok, A Széf, Balázs-show stb. Nagyon jó szórakoztam anno, amikor Liluval beköltöztünk két napra a villába, maradandó élményeket szereztem. De azt gondolom, most még annál is jobban belelátok majd a műsorba – tette hozzá viccesen Balázs.

Persze egyedül nem tud elvinni egy ekkora produkciót, társat is kap maga mellé. De vajon eldőlt-e már, hogy ki lesz az a szerencsés? „Ez legyen a nézők számára meglepetés, minden kiderül majd november 20-án az első adásból”,  sejtelmeskedett a fiatal műsorvezető.