Azt gondolhattuk, már nem tudunk meg újat Tabáni Istvánról ám most kiderült: nagyapja gazdag operaénekes volt- számol be a Blikk.

Cselédek szolgálták, és egy hatalmas rózsadombi villában élt István apjával együtt.
Tabáni helyett azonban Fischer Istvánnak hívták. A Csillag születik felfedezettjének apja és annak testvérei jómódban nőttek fel, mindent megkaptak, amit csak akartak, de egyszer csak fordult a kocka: mindenüket elvesztették, nem csak a vagyonukat, a családnevüket is.

„Tudom, milyen gazdagságban és szegénységben élni, nekem mindkettőből kijutott – kezdte Tabáni István apja. – Édesapám gazdag operaénekes volt, az Operaház tagja. A Vigadóban megnyert egy tehetségkutató-versenyt, akkor indult el az énekesi pályán. Dalszövegeket is írt, Pisti szerintem tőle örökölte a tehetségét. A Rózsadombon, villában éltünk, még cselédeink is voltak. Akkor még Fischer volt a vezetéknevünk. Körülbelül 8-10 éves lehettem, amikor a Rákosi-rendszer elvette tőlünk a villánkat, a vagyonunkat, sőt még a vezetéknevünket is. A családunk akkor vette fel a Tabáni nevet. Azért ezt választotta apám, mert tabáni születésű volt” – árulta el a Blikknek a Csillag születik énekesének apja, akivel ekkor nagyot fordult a világ: meg kellett tanulnia nélkülözni.

„A villánk helyett adtak egy 12. kerületi 30 négyzetméteres lakást. Kilencen voltunk testvérek, de négyen meghaltak, úgyhogy a szüleinkkel együtt heten laktunk 30 négyzetméteren. Boldog család voltunk, de nem kívánom senkinek azt, amit átéltünk” - emlékezett vissza Tabáni apja. Az RTL Klub tehetségkutatójának nyertese kedves emlékeket őriz tíz évvel ezelőtt elhunyt nagyapjáról.

„Gyerekkoromban rengeteget énekelt nekem a nagyapám. Gyönyörű hangja volt, még most is rengetegszer eszembe jut. Bizonyára tőle örökölhettem a tehetségemet, úgyhogy nagyon hálás vagyok neki” – mondta el Tabáni István.

atv.hu / Blikk