Egy Temes megyei családnak minden este Halloween van. 192 hónapja Fény településen az öt tagot számláló család halottakkal kel és fekszik, ugyanis a temetőben lelt otthonra. A 36 éves Daniela Hojdea elmondása szerint öt szobás villából kellett kiköltözniük, és öten megosztaniuk egy 12 négyzetméteres szobácskát. "Tehetős emberek voltunk, jók kijöttünk a szomszédokkal. Emlékszem, hogy egész vagyont adtam azért a házért. Aztán államosították. Néhány hét alatt az utcára kerültünk", magyarázta a feleség. A családnak a település papja segített, aki hajlékot adott a temetőben. "Most ez a mi házunk. A gyermekek a sírok között játszanak. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Egész egyszerűen megtanultunk túlélni", tette hozzá Daniela Hojdea. A házat másfél méter választja el a sírok sorától.
atv.hu / manna.ro / click

