Finoman erotikus aktfotó jutott a Bors szerkesztőségének birtokába Tallós Ritáról egy névtelen feladótól. „Pár napja betörtek hozzám, az ablakon keresztül jöttek be. Siethettek a betörők, hiszen felkapták azt az értéket, amit találtak, köztük a laptopomat, amin a fotóimat is tároltam. A szóban forgó aktképet egy naptárhoz készítette rólam Marjai Judit. A naptárban negyven feletti hírességek – énekesnők, modellek, tévésztárok – vetkőznek le a jó ügy érdekében: a mellrák elleni küzdelemre szeretnénk felhívni a figyelmet az ízléses, művészi aktfotókkal” magyarázta a művésznő a Borsnak, miként kerülhettek nyilvánosságra a képei.
A negyvenkilenc éves színésznő egyébként most is lélegzetelállítóan fest. „Nem fogok hazudni, folyamatosan kínozom magam. Most éppen elválasztó diétát tartok. Be akarom bizonyítani, hogy egy negyvenkilenc éves nő is lehet szexis, és lehet jó formában, a kor előre haladtával egyáltalán nem törvényszerű, hogy elhagyjuk magunkat. Ráadásul az új párom sportoló, miatta is oda kell figyelnem magamra. Így sokat sportolok én is – tette hozzá Tallós Rita.
A színésznő négy évig szerepelt a TV2 sikersorozatában, a Jóban Rosszban-ban, mostanában saját előadói estjén láthatják rajongói. Megkerestük a fotós Marjai Juditot is, aki szerint Tallós Rita példa lehet bármelyik nő számára.
