Fodor Zsókát nagyon becsapták a Kész átverés show-ban. A Barátok közt egykori Magdi anyusa gyanútlanul töltötte együtt a napot hegedűművész barátjával, Mága Zoltánnal, aki a találkozóra egy egymilliárd forint értékű Stradivari-hegedűvel érkezett- írja a Blikk. Az értékes hangszer egyébként az állam tulajdona és csak egy-egy koncertjén játszhatott ezzel a hegedűvel.

„Aznap is csak azért volt nála, mert az ebéd közben éppen arra vártunk, hogy megérkezzenek a nemzetbiztonságiak, és elvigyék a hegedűt. Égtem a vágytól, hogy megnézhessem, soha életemben nem láttam még Stradivarit – mondta a Blikknek Fodor Zsóka. A zenész még a mosdóba is magával vitte a hangszert, a színésznő utólag úgy gondolja, hogy akkor cserélte ki az igazit egy értéktelen darabra. Ezután Mága egy pillanatra kiszaladt telefonálni, a hangszert pedig jó barátjára bízta. A színésznőbe azonban belekötött egy részeg, aki egyetlen szempillantás alatt kezébe vette a hegedűt, a következő percben pedig már a tokjával együtt a földön taposta. „Azt hittem, hogy szívinfarktust kapok, teljesen sokkolt az eset”– emlékezett vissza Fodor Zsóka.

atv.hu / Blikk