Koós János sírva mesélte a Blikknek, hogy vasárnap még meglátogatta Szenes Ivánt. „Délelőtt voltam bent nála, katasztrofális állapotban feküdt, de még reménykedtünk. A világ egy zsenit veszített el” – zokogott az énekes.

Mint ismert: 87 éves korában hétfőn elhunyt Szenes Iván, dalszövegíró, zeneszerző és dramaturg, a legtöbbször idézett és legtermékenyebbnek tartott magyar slágerszerző.

„Februárban még felvételt készítettünk. A zongora mögé ült, és énekelt, pedig beteg és gyenge volt már, de őt a zene éltette. Szinte az utolsó pillanatig alkotott és írt, de nem kapta meg életében azt a megbecsülést, amit megérdemelt volna. Csak a közönség hálálta meg zsenialitását” – emlékezett barátjára Koós a lapban.

"Az én 'istállómban' te vagy a legjobb ló"

Koós az MTI-vel azt közölte: nem is arra kíván emlékezni, mennyi sikerét köszönhette Szenes Ivánnak, hanem arra, hogy a 86 éves korában elhunyt művész milyen fantasztikus ember volt. "Mindig azt mondta nekem, és ez volt a legnagyobb dicséret: az én 'istállómban' te vagy a legjobb ló" - emlékezett az énekes.

Szenes Iván nevét olyan dalszövegek tették híressé, mint a Nehéz a boldogságtólbúcsút venni, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma vagy a Kislány azongoránál. Számos olyan dalszöveg fűződik hozzá, amely Koós János előadásában vált ismertté: többek között a Kislány a zongoránál, a Nem vagyok teljesen őrült, a Sír a telefon vagy az Annyi ember él a földön, mellyel Koós János az 1966-os Táncdalfesztivál 2. díját nyerte el.