Míg Sári Évi a Vámpírok bálja és a Sakk című musicaleket próbálta, addig párja, Kucsera Gábor a kajak-kenu világbajnokságra való felkészülésre fordította minden energiáját. Most úgy döntöttek, hogy kiveszik a jól megérdemelt szabadságot.

„Gábornak szinte a nap minden órájában vagy teremben vagy a vízen kellett edzenie, így nagyon ritkán tudtunk csak találkozni. Én meg mindennap a színházban próbáltam, így többnyire telefonon tartottuk a kapcsolatot. Most, hogy vége a versenynek, és a próbáimnak is, úgy döntöttünk, elutazunk egy kis időre - kipihenni a nyarat. Egyikünk sem az a strandon fekvős típus, inkább kirándulni szoktunk. Így most szeptemberben is Szlovéniába megyünk, ahol kipróbáljuk a vadvízi evezést” – mondta el Évi a Kiskegyednek.

atv.hu/Kiskegyed