Hamarosan ismét képernyőre kerülne a Való Világ. A régi-új valóság-show kereteinek kialakításába a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is beleszólna.

Szalai Annamária, a hatóság elnöke elmondta, mindenképp egyeztetni fognak a szolgáltatóval, és javasolni fogják etikai kódex bevezetését, amely kijelöli a korlátokat. Ellenkező esetben minden egyes jogsértés szankciót von maga után - ahogyan erre korábban is volt példa. Annak is örülne, ha előre meg tudnának állapodni a keretekről - fejtette ki Szalai.

Az etikai kódexbe minden olyan bekerülne, melyet egyébként is tilt a törvény, különös tekintettel a kiskorúakra és az emberi méltóság védelmére. Arról például, hogy szexuális aktust, meztelenkedést mutassanak be, szó sem lehet. Az elnök asszony szerint csak a késő éjjeli műsorsáv lenne alkalmas, ha ilyen tartalmakat akarna mutatni a csatorna.

Egyelőre nem tudni, mit lehet majd látni a show-ban, de három Való Világot már korábban végigkövethettek a nézők: ebben szex, sztriptíz, ivászatok és trágár szavak is voltak. Az eddigi jelentkezők között pedig volt pornósztár, HIV-fertőzött és aktmodell is - adta hírül a Napi Ász.

atv.hu/Napi Ász