Nagy feltűnést keltett szombat délelőtt a Hajdú Péter-Sarka Kata házaspár a Baross utcai I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. A Bors beszámolója szerint a jelenlévők arra lettek figyelmesek, hogy Hajdú Péter aggódva kíséri az egyik orvosi szobához feleségét. Egyikük szerint Kata egyáltalán nem volt jó színben.
Sarka Kata augusztus 19-én ugyanezen a klinikán adott életet második gyermekének, aki a Dávid nevet kapta. Ahogy másfél éve az első szülött Noncsika, úgy most kisöccse is császármetszéssel jött a világra. A kisfiú szerencsére jól van, ám mamája a kórházból hazabocsátása után is hasfájásra panaszkodott. Vélhetően ez súlyosbodott annyira, hogy sürgős orvosi beavatkozásra volt szükség. A klinika folyosóin az terjedt el, hogy a vizsgálat után Sarka Katát azonnal betolták a műtőbe, s negyven percig operálták.
Hajdú Péter közben megerősítette, hogy feleségét kiengedték a kórházból: "Kata már itthon van, szerencsére jobban érzi magát".
