Félő, hogy a Megasztár 4-ben ismertté vált 16 éves Hien Thanh Nguyen szépen induló karrierje derékba törhet. Miután édesapját embercsempészet gyanújával letartóztatták, és édesanyja is házi őrizetbe került, sokan elfordultak tőle – írja a Kiskegyed.

Hien akkor elhagyta az országot, és elutazott Vietnamba. Egy hónapig nem is hallott felőle senki, csupán az egyik közösségi portálon osztott meg fényképeket a nyaralásról. „Egy hónapot töltöttem a rokonoknál Vietnamban. Olvastam, hogy azt írták rólam, elmenekültem itthonról, de ez nem igaz. A szüleimmel már hónapokkal ezelőtt elterveztük ezt az utat. Az indulás előtt két héttel egy este kopogtatott nálunk a rendőrség, és közölték: a szüleimet embercsempészetben való bűnrészesedéssel vádolják. Édesapámat azonnal elvitték, édesanyám pedig házi őrizetbe került” – mesélte.

Hien nem nyilatkozott a történtekről, de fellépéseit nem mondta le. Mert az éneklés adott neki erőt. „A színpadon megnyugodtam, és csak a zenére koncentráltam. Néhány nap alatt átgondoltam a dolgaimat, és anyával együtt úgy döntöttünk, hogy egyedül fogok elutazni Vietnamba” – folytatta.
Amíg Hien Vietnamban volt, a rendőrség tovább nyomozott az ügyben. Később az énekesnő húsz éves bátyját is letartóztatták, szintén bűnrészesség vádjával. Magyarországra visszatérve nem sok változást tapasztalt. Az egy hónap alatt az ügyben nem haladtak előre a rendőrök, édesanyja azóta is házi őrizetben van.

„Nem hiszem el, amit mondanak róluk. Meg sem fordult a fejemben, hogy igaz lehet. Az édesapám egy okos és intelligens ember, nem folyna bele ilyen sötét dolgokba. Édesanyám és a bátyám szintén nem. Annyi bizonyos, hogy azóta a szörnyű éjszaka óta a család jobban összetart, mint eddig bármikor. Beszélnek arról is, hogy ha elítélik a szüleimet, akkor engem állami gondozásba küldenek. Ez szintén nem igaz, mert vannak olyan családok, akikkel kicsi gyerekkorom óta tartjuk a kapcsolatot, így ha - tegyük fel a lehetetlent - mégis úgy adódna, hogy el kell költözzek, lenne hová mennem” – mondta az énekes.

atv.hu/Kiskegyed