Tíz évvel apja halála után zenészi pályára lépett Zámbó Jimmy fia. Krisztián a mai napig küzd azzal, hogy kilépjen apja árnyékából, hiszen sokszor várja tőle a közönség, hogy Jimmy hangján fog megszólalni. Így volt ez már tíz évvel ezelőtt is. „Nagyon sokan megtaláltak akkor. Soha nem is hallottak még énekelni, de azt mondták, a név elég a sikerhez. Elképesztően sértő volt. Azt hittem, elsírom magam. Vártam, édesapám iránti tiszteletből. Amikor pedig még élt, képtelen volt rávenni a zenélésre. Apu tehetsége mellett nehéz lett volna érvényesülni”- magyarázta a Blikknek Krisztián, aki az elmúlt években sok olyat csinált, amivel csalódást okozott a családjának és a barátainak. „Lázadó fiatal voltam. 20 éves koromig mindenbe benne voltam. Voltak durva ügyek, bandáztam, csajoztam, mint az őrült. Nagyon sok minden történt már az életemben, de azt hiszem, sokat komolyodtam”- vélekedett az énekes, aki ellen drogfogyasztás miatt nyomozást is elrendeltek korábban.
Krisztián azt is elmesélte, hogy Hulé Évát pici kora óta ismeri, de Jimmy halála óta nem beszélt vele, mert teljesen megbízott a családjában és abban, amit a tragédiával kapcsolatban mondtak. Most azonban tervezi, hogy leül Hulé Évával és meghallgatja az ő verzióját arról a végzetes estéről. „Meg is bolondulnék, ha kiderülne, hogy megölték az édesapámat. De tervezem, hogy leülök Hulé Évával. Eddig nem mertem, rettegek tőle, félek, mit mond. 10 éven keresztül hittem valamiben, aztán megingatott benne. Most már eljött az ideje, hogy beszéljünk. Bele akarok nézni a szemébe, és végighallgatni, ő mit tud, mit látott. Utána eldöntöm, kinek hiszek, de nem nyugszom meg, míg ki nem derül az igazság, mert már megőrülök a találgatásoktól”- nyilatkozta Krisztián.
atv.hu / Blikk

