Az egész egy ártalmatlan anya-gyerek vakációnak indult Andalúzia napfényes tájain. De Michelle Obama spanyolországi útja politikai üggyé vált, sőt erőteljes kritikával illették a first ladyt: Szabad-e gazdaságilag nehéz időkben az adófizetők pénzén nyaralni menni?
Michelle Obama öt napos magánlátogatása PR szempontból kész katasztrófának mondható. Férje soha ilyen rosszul nem állt még a közvélemény-kutatások szerint, és most mindenki azért morgolódik, hogy Michelle hogyan utazhatott el öt napra az adófizetők pénzéből egy luxusnyaralásra? A first lady ugyanis Dorado-Marbellában, egy öt csillagos szállodában, a Hotel Villa Padiernában szállt meg lányával, ahol egy éjszaka 300-tól 6500 dollárig terjedő összegbe is kerülhet.
Állítólag 30 szobát foglaltak le az elnök feleségének. Bár a kísérők saját zsebből kellett, hogy fizessék az utat, de a biztonsági személyzetet szintén az állam finanszírozza. Csak az út, amelyet az Air Force Two fedélzetén tettek meg, 148.000 dollárba került, legalábbis a New York Daily News ekkora összeggel kalkulált.
Úgy tűnik, hogy a legnagyobb probléma az időzítéssel volt. Míg a 2008-as választások során a sajtó rászállt Sarah Palinra, amiért szerintük túl sokat költött az öltözködésére, addig Michelle Obama egy talk-showban konfekcióruhában jelent meg. Most viszont amikor arról szóltak a hírek, hogy a kilenc éves Sasha zavartalan strandolása miatt egy egész partszakaszt lezárt a spanyol rendőrség, Amerikában nyilvánosságra hozták, hogy júliusban 131.000 munkahelyet kellett megszüntetni.
Ráadásul az út politikai bakikban és kínos helyzetekben is bővelkedett. Hiába tervezték az utat magáncélúnak, a first lady státuszából adódóan kénytelen volt bizonyos kötelezettségeknek eleget tenni. Vasárnap látogatást tett Mallorcán a királyi családnál például, ahol Juan Carlos uralkodó nem köszöntötte kézcsókkal. A sajtó erre természetesen ugrott, és a Huffington Post bloggere, Jim Kennedy szerint „egyszerűen kifejezve ebben az országban vannak még emberek, akik nem viselik el, hogy feketék hatalmi pozícióba kerülhetnek.”
Ráadásul a State Department is elkövetett egy igen kínos hibát: röviddel az utazás előtt még az szerepelt honlapjukon, hogy Spanyolországban vigyázni kell a rasszizmus miatt. Arra kérték a fekete amerikai állampolgárokat, hogy a dél-európai országban vigyázzanak, mert „rasszista előítéletek miatt az afroamerikaiak letartóztatására is sor kerülhet”. Csak hétfőn távolították el sietősen ezeket a megjegyzéseket.
pad

