Közel két hónapja állította elő a rendőrség Stohl Andrást közlekedési baleset okozásáért. (Ennek idején feltehetően alkohol és drog befolyásoltsága alatt állt, majd távozott a helyszínről. Sofőrszolgálattal egyébként 4-5 ezer forintból megúszta volna a hazautat.) Nem első ízben került a színész ilyen kellemetlen szituációba, amely most súlyos csapást jelentett karrierjére nézve is. A történtek miatt valószínűleg mégsem vezetheti például az ősszel induló új tehetségkutató műsort. Megosztotta az embereket a hír, összefogtak ellene, összefogtak mellette, miközben valóságos katasztrófaturizmus indult meg a Nemzeti Színházba, ahol egyébként eddig is népszerűek voltak azok a darabok, amelyekben játszik - olvasható a Heti Válasz oldalán idézett autonavigator.hu-n.
A nép matricája
A minap aztán a következő matricát láttuk egy Hondán Dunakeszin: „Óvakodj a részeg autóStohl!” (a képen látható matricát egyébként nem találtuk sehol a világhálón, állítólag kisebb boltokban lehet kapni), aztán megütötte a szemünket egy furcsa "fotoshoppolt" plakát (lásd a kapcsolódó galériában), majd egy szórakozóhelyen egy mondat: „Be vagyok stohlozva!”, ami körülbelül annyit tesz, „Kegyetlenül be vagyok rúgva!”.
Neve már fogalom
Andrást keményen pellengérre állították. Andrást ugyanekkor már autóstohlnak is aposztrofálták, s bizonyára napról napra születnek most a hasonló kifejezések.Dagad a botrány is, András beismerte, sajnálta, kirúgták, kutatják, kötelezik, kitartanak mellette, az őt kigúnyoló rendőröket meghurcolták, közben hajmintát vettek, drogelvonóra kötelezik, titokzatos lánnyal látták - és így tovább.
forrás: autonavigator.hu

