Kellemetlen kötelességnek kell eleget tennie a hétszeres világbajnok Forma–1-es pilótának, Michael Schuamchernek. Korábbi menedzsere, Willi Weber 350 milliós sikkasztási ügyében idézhetik be tanúnak.
Michael Schumacher ugyan márciusban átszervezte a menedzsmentjét, és minden lényeges feladatkört addigi sajtófőnökére, Sabine Kehmre ruházott, korábbi pártfogójával, Willi Weberrel sem szakította meg a kapcsolatot. Weber foglalkozik ugyanis a rajongóknak szánt Schumi-termékekkel. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy miután a szakember sikkasztási ügybe keveredett, a stuttgarti bíróság tanúként akarja meghallgatni a Forma–1-es klasszist.
Weber számos cége közül a Pole Position Marketing került bajba, 1.2 millió euróval, azaz 350 millió forinttal nem tud elszámolni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a német menedzsernek – aki a jelenlegi mezőnyből a Williams újoncát, Nicolas Hülkenberget képviseli – nem ez az első kétes ügye, korábban többször is meggyűlt már a baja a hatóságokkal, többek között hűtlen kezeléssel is vádolták. Így ha bebizonyosodik a csalás, akkor visszaesőként akár letöltendő börtönbüntetést is kaphat.
Schumi egyelőre nem kommentálta az esetet, ám biztosra vehető, nem köszöni majd meg Webernek, ha miatta bíróság elé citálják.
borsonline.hu

