"Az a pillanat megváltoztathatatlan, abból nem lehet kijönni. Egy lehetőségem van, vállalni a felelősséget, és odaállni tisztességgel, minden trükk nélkül” – nyilatkozta a Vasárnap Reggelnek Stohl András. A májusban ittasan, drogos állapotban közúti balesetet okozó színész hangsúlyozta, nem akar kibújni a felelősség alól, hiszen magával is el kell számolnia. „Döbbenetes, hogy hogyan lehet tönkretenni egyetlen pillanat alatt 43 évet” – tette hozzá.
„A Nemzeti Színház vezető színészeként, az RTL Klub arcaként és a Tűzvonalban főszereplőjeként nem hiszem, hogy lehetett volna nagyobb ismertségem, ebből az következik, hogy ennél nagyobbat bukni sem lehet. És ez velem megtörtént. Tíz év múlva talán ezt is fel lehet dolgozni, majd meglátjuk, addigra hová sodor az élet" – mondta a lapnak a színész, akit balesete nagyon megtört.
Mint megírtuk, egyik cigiről a másikra gyújt, s szemmel láthatóan nagyon sokat fogyott, úgy 10 kilóval lehet kevesebb, mint korábban. Ráadásul a különböző fórumokon kap hideget-meleget, sőt, az is előfordult, hogy vadidegen emberek ordítoztak vele az utcán, és keményen beszóltak neki.
atv.hu/Vasárnap Reggel/Stop

