Ahogy beszámoltunk róla, Kapocs Zsókát és édesanyját Tenerifén, nyaralásuk idején rabolták ki. Azóta kiderült, hogy az egykori szépségkirálynőt egyik ismerőse hívta fel: felszabadult egy út, így egy héten át félpanziós ellátással nyaralhatnak, cserébe egy napig végig kell hallgatniuk az üdülési jogról szóló előadást- írja a Blikk. "Miután a helyi megbízott számára egyértelművé vált, hogy nekünk nem tud eladni semmit, innentől fogva nem is foglalkozott velünk.

Miután az ellopott szobakulcs nem került elő, a szobából kiköltöztettek minket, és egy ócska szállásra tettek. Innen továbbköltöztettek, mert kellett másnak az apartman, ahol egy csótány mászkált az ágyamban. Majd egy szűk, pöceszagú, ablaktalan lyukba tettek be, ahol megvárhattuk az álomüdülés végét" – mesélte a lapnak Kapocs, aki állítása szerint édesanyjával próbált segítséget kérni a konzulátustól, ám telefonhívásukra senki sem felelt.

A modell hozzátette, esetük nem egyedi, az érkezés másnapján többeket is kiraboltak.

atv.hu / Velvet / Blikk