Tavaly ősszel már úgy tűnt, napirenden van a kérdés a Schobert családban: érkezhet a harmadik gyermek. Akkor azonban kiderült, Norbi és Réka egyelőre csak tervezget. Múlt héten azonban a fitneszguru elárulta: a célegyenesben vannak.

Jöhet a harmadik baba Schobert Norbi és Rubint Réka családjában - Míg tavaly csak sejtelmesen beszéltek erről, a házaspár most határozott a kérdést illetően.

Réka szerint aki édesanya, pontosan tudja, óriási döntés ez, hiszen a gyermekvállalás oroszlánrészét a nő viseli, a férfinak könnyebb azt mondani, "szülj újra, drágám!". Ő anya, feleség és dolgozó nő is, ráadásul két gyermeke igen izgága. Régóta foglalkoztatja az újbóli anyaság gondolata Rékát.

Norbi és Réka harmonikus kapcsolatban él kisfiával, Norbikával és lányukkal, Larával, a testvérek közt is nagy az összhang, ezért kicsit tartanak is az újabb baba érkezésétől. De biztos, hogy gyorsan megszeretik majd a testvérüket. A fitnesz lady szerint párja, Norbi később érett meg az apaságra, mint hogy gyermekeik születtek, de ezzel sok férfi van így. Mára tud tökéletesen rájuk hangolódni.

Réka azonban hozzáteszi: ő boldogan vállalkozik az újabb "bevetésre". Első két gyermekénél azonnal terhes lett, remélhetőleg most sem kell soká várniuk a babára - adta hírül az Epizód magazin.

atv.hu / ma.hu