Vigasztalhatatlan Polgár Ildikó szépségkirálynő, aki a dakaros kamionos, Szobi Balázs párja volt. A kamionversenyző és sajtósa, Kollega Tarsoly Tamás is azon a Cessna típusú kisgépen ült, amely két nappal ezelőtt lezuhant Óbudán, egy víkendház telkén. Mindhárom utas meghalt a szerencsétlenségben.

Azért repültek fel, hogy a terepralis szakágvezető downhill-ben versenyző fiát Liszi Attilát és társait lefotózzák. Tamás vezette a gépet, aki gyakorlott pilóta volt. Mégis megtörtént a baj: egy fordulónál a harmadik kör megtétele után alacsonyabban repült, gázt adott, de nem sikerült megemelnie a gépet. Először oldalára fordult, majd orral a földbe csapódott - adta hírül a Napi Ász.

Polgár Ildikó képtelen feldolgozni a tragédiát - mint a lapnak elmondta, egyszerűen nem tudja elhinni, nagyon hiányzik neki Balázs! Úgy volt, ő is velük meg repülni, de nem tudták megvárni, sokat késett volna.

Ildikó a Napi Ásznak könnyek között mesélte: Szobi Balázs három évvel ezelőtt látta meg egy rendezvényen. Azt mondta, akkor már tudta: ez a szép lány a barátnője lesz. 2009-ben találkoztak újra, többször hívta randira Ildikót. majd a hatodik találkozás után összeköltöztek. Múlt héten beszélgettek éppen házasságról és gyermekről. Balázs azt mondta, pár éven belül szeretne babát, mindegy, lány vagy fiú, de a sportolást gokarttal kezdje - emlékezett könnyes szemmel a gyászoló kedves a Napi Ászban.

atv.hu / ma.hu