Bemutatták Japánban, szombaton a japán delfinmészárlásról szóló idei Oscar-díjas Cove című amerikai dokumentumfilmet. A premier azonban feszült volt. Az Unplugged nevű japán forgalmazó közlése szerint nagyjából 50-en nézték meg Jokohama város egyik mozijában a filmet, miközben a mozit rendőrök védték és több tucatnyian tüntettek az alkotás ellen.

A Cove történetének helyszíne Taidzsi falu, amelynek közelében évről évre több ezer delfint terelnek be egy öbölbe a halászok, és miután egy részüket elkülönítik, hogy eladhassák őket delfináriumoknak, a többségüket brutálisan lemészárolják. Korábban pár felvétel látott csak napvilágot a vérben úszó öbölről, de olyan részletességgel, mint a Cove készítői teszik, még soha nem mutatták be a történteket.

A korábban fotósként ismertté vált rendező, Louie Psihoyos először a delfinidomárból delfinvédővé lett Ric O´Barry révén hallott Taidzsiról. Japánnak ezen a partszakaszán nagyon sok delfin és egyéb cet tűnik fel, ám van egy kicsi, zárt öböl, amit szögesdróttal rekesztettek el a kíváncsi szemek elől. Helyi önkéntesek gondoskodnak arról, hogy senki ne juthasson a helyszín közelébe, így aztán a stáb egészen különleges eszközökhöz folyamodott. A Lucasfilm egyik partnere, a Kerner Optical készítette a felszerelést, amivel rejtve tudtak maradni. Az alkotók köveknek álcázták a HD-kamerákat.

Június elején a forgalmazó bejelentette, hogy szélsőjobboldali japán csoportok nyomására egyetlen tokiói moziban sem vetítik le a filmet, de az ország más részein meg fogják tenni. Az Unplugged azt közölte, hogy 23 moziban tűzik majd műsorra. A forgalmazó szombati közlése szerint a jokohamai premieren nem volt nagyobb rendzavarás.

A "The Cove" az idei Oscar-díjátadón megkapta a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. A dokumentfilm feldühítette Taidzsi lakóit, akik szerint kultúrájuk része, amit tesznek. A japán szélsőjobboldal szerint pedig a film egyszerűen japánellenes.