Nagy port kavart a pokoli.hu cikke, amely egy szélhámos magyar újságíró tevékenységéről szólt. Az írás megjelenése óta több irat, levél és megkeresés érkezett az internetes oldalra. A dokumentumok arról szólnak, hogy az álriporter, újságírói szakmájára hivatkozva lejárató cikkekkel és sajtóban történő tönkretétellel fenyegetett meg vidéki embereket. Volt, aki a folyamatos fenyegetések miatt állandó félelemben élt. Rettegett a befolyásosságával és hatalmával fenyegetőző szélhámos újságírótól.
"Bár én a honlapomon nem nevesítettem A. J.-t, más sajtótermékek beazonosították őt, és egyes áldozatait. A becsapott hírességek nagy indulattal meséltek arról, hogyan éltek vissza nevükkel, ismert színészünk még azt is elárulta: több százezer forintja bánja az esetet" - írja Tvrtko.
A pokoli.hu beszámolója után telefonhívást kapott Tvrtko Dél-Afrikából, a Magyar Rádió sportosztályának vezetőjétől. Lantos Gábor köszönte a honlap oknyomozó írását, egyben jelezte, mélyen fel van háborodva azon, hogy A. J. a Magyar Rádió munkatársaként hirdeti magát. Mint a szerkesztőség vezetője elmondta: egykori külsős tudósítójukat ő maga tiltatta ki a közrádió épületéből, méghozzá kinevezése utáni legelső intézkedéseként.
- Ha hazamegyek a focivébéről, és tartanak még A. J. beszélgetős műsorai, elmegyek egyre, elkérem a mikrofont, és elmesélem, hogy mennyi embernek okozott súlyos kárt ez a csaló - jelezte Lantos Gábor, aki azt is többször hangsúlyozta, hogy A. J.-nek semmilyen kapcsolata nincs az általa vezetett szerkesztőséghez.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége tagnyilvántartásában A. J. jelenleg is az MR munkatársaként van feltüntetve - olvasható a pokoli.hu-n.
Utánanéztünk, az említett szövetség weboldalán található taglistában az A. J. monogramnak egyetlen név felel meg: Albert József.
A megdöbbentő leleplezés további részleteiért kattintson ide!
atv.hu / pokoli.hu

