Orvosa tanácsára hamarosan kevesebb pirulával kúrálja magát a pánikbetegségből gyógyuló – írja a Velvet. „Remélem, hogy abba fogom tudni hagyni a gyógyszereket, és ebben a média is a segítségemre lesz azzal, hogy nem írnak rólam gyalázkodó cikkeket” – nyilatkozta a lapnak.
Az egykori valóságshow-szereplő most hosztesz és felszolgáló egy miskolci kaszinóban. „A vendégek, a főnökség, a kollégák és úgy általában a miskolciak is kedvesek, sokan rám köszönnek, eddig egyetlen beszólást sem hallottam” – mondta.

Amint az atv.hu korábban beszámolt róla, Anikó egyre inkább úgy érzi, sikerül kilábalni pszichés problémáiból, ugyanakkor családot, gyermeket még egy ideig nem szeretne. Elmondása szerint boldogságában különleges szerepet kapnak a kutyák. „Négy éve felkértek, hogy legyek az egyik alapítvány tiszteletbeli elnöke. Két éve pedig a pomázi menhelyen segítek. A kutyák az életem részei. Akkor sem keseredem majd el, ha nem lesz saját családom, mert a kutyák mindig velem lesznek” – jelentette ki korábban.

velvet