Az ORTT büntetéseinek végrehajtásával hétfő este kétszer is elsötétül az RTL Klub
képernyője.

Az indokolás szerint az RTL Klub megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit azáltal, hogy a 2009. április 19-én sugárzott “A szállító” és a 2008 december 23-án sugárzott "Két túsz között" című műsorszámot nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelő időpontban sugározta, valamint az előzeteseit sem megfelelő időpontban tette közzé. Az Országos Rádió és Televízió Testület ezért 20 óra 00 perctől 21 óra 35 percig, valamint 22 óra 00 perctől, 23 óra 35 percig felfüggeszti az RTL Klub műsorszolgáltatási jogosultság gyakorlását. Ennek köszönhetően elmarad többek között a Vacsoracsata ismétlése, de korábban kerül adásba a Barátok közt is. A csatorna közleményében az esti műsortervben kétszer is szerepel az "Elsötétítés".

atv.hu / RTL Sajtóklub