Hetekkel ezelőtt közölték Kinizsi Ottóval, hogy kiírják a Barátok közt című sorozatból. Az Imit alakító színész 11 évet húzott le a Mátyás téren, többek között a sorozatnak köszönheti feleségét, Deutsch Anitát is, hisz a forgatásokon ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Immár hatodik éve élnek boldog házasságban, és idén februárban született meg második kislányuk.

A színésznek tehát fel van adva a lecke, eddig az ő Barátok közt-beli fizetéséből élt az egész család, ám mostantól bizonytalanná válik a sorsuk. Mégsem aggódik sem ő, sem felesége, ugyanis, mint a Hot!-nak elmondták, Anita jelenleg is vállal kisebb fellépéseket, amik az öt éves Emma és a négy hónapos Hanna mellett nem okoznak nehézséget, Ottónak pedig szeptembertől új munkája lesz, amiről egyelőre nem szeretne részleteket elárulni.

atv.hu / ma.hu