Kórházba kerülhet Sarka Kata. Az állapotos kismama magzata ugyanis ráfeküdt Kata veséjére, így az orvosok szigorú pihenést írtak elő Hajdú Péter felesége számára. A jövő heti vizsgálatokon az is kiderül, mekkora a baj.
Hajdú Péterék születendő kisfia le sem tagadhatná, hogy a másfél éves Noncsi testvére. A hét hónapos magzat ugyanis kedden hatalmas görcsöket és fájdalmat okozott édesanyjának, ezért orvosi segítségre volt szükség.
– Késő este jöttek a görcsök, kénytelen voltam autóba ülni, és berohanni az ügyeletre, Peti pedig otthon maradt a kislányunkkal – emlékezett Kata a történtekre.
– Az ügyeletes orvos, miután alaposan kivizsgált, telefonon konzultált az én orvosommal is, és szigorú pihenést írtak elő a számomra. A jelek szerint ugyanis a baba ugyanúgy ráfeküdt a jobb vesémre, mint annak idején Noncsika. A kisfiú egyébként egészséges, több mint másfél kiló. S azt is tudjuk már, mi lesz a neve. De ezt csak a születése után áruljuk el – tette hozzá Kata.
Úgy tűnik, a házaspár boldogságát a gyermekek igyekeznek egy picit „megzavarni”. Noncsika a születése előtt hasonló módon helyezkedett el édesanyja hasában, súlyos vesetágulatot okozva neki. Kata akkor hetekig feküdt otthon, mert a folyamatos fájdalmak miatt veszélyeztetett terhes lett.
– Kedden lesznek az újabb vizsgálatok, akkor okosabbak leszünk – mondta.
– Amennyiben nem múlnak a görcsök, s a baba úgy marad, ahogyan most fekszik, akkor vesekő, vesehomok is kialakulhat nálam, nem beszélve arról, hogy a folyamatos fájdalmak és görcsök hatására még a szülés is megindulhat. Pedig még két hónapom van hátra – magyarázta.
