A TV2 Mokkájában beszélgetett Kamarás Iván ügyvédje, Mester Csaba Liptai Klaudiával. Elmondta, azért áll Tormás anyja testvérének gondozása alatt, mert Kamarás nincs itthon. Egyébként a gondozás nem egyenlő azzal, hogy a színész lemondott volna a gyerekről. Az egyik szülő halála esetén automatikusan a másikat illeti meg a teljes felügyeleti jog, Tormásnak most Kamarás az egyetlen jogosult törvényi képviselője, de jó a viszony a két család közt, és együtt oldják meg a gyerek gondozását. Mint kiderült, anyagilag eddig is támogatta Kamarás a gyereket, de a nő halálakor lelkileg is igyekezett segíteni.

Hogy hol van jobb helyen a gyerek, majd közösen eldöntik: „Iván mindent megtesz, hogy a gyermekkel a kapcsolata szorosabbra fűződjön, de azt, hogy a gyermek érdeke mit fog szolgálni, a két család együttesen fogja megbeszélni és eldönteni azt, hogy Iván milyen jogi jellegű döntést hozzon ebben a történetben” – mondta Mester Csaba. Magyarán: Kamarás a héten hazajön, és minden eldől.

atv.hu / Velvet