Nemcsak a Nemzeti Színház, hanem az RTL Klub sem engedte el az ittasan és drogoson balesetet okozó Stohl András kezét. A Bors most megbízható forrásból megtudta, hogy az erről szóló sajtóhírek ellenére a csatorna nem bontott vele szerződést. Ahogyan korábban megírtuk, a színész több munkáját is elvesztette, noha mostani kapcsolatából született gyermekén kívül korábbi házasságából származó lányairól és megözvegyült nővérének négy gyermekéről is gondoskodnia kell. Az RTL Klub gesztusa azt jelenti, hogy a műsorvezető csak a képernyőjéről tűnt el, ám havonta egy fix összeg továbbra is rendre megérkezik számlájára. Ez azonban inkább csak amolyan készenléti díjnak fogható fel, azaz csupán a töredéke a korábbi kiemelt milliós jövedelmének. Ebből bizony csak szerény színvonalon élhet.

– Nehéz döntés volt ez a csatorna számára, hiszen Stohl Andrást hosszú évek alatt építette fel a csatorna, és profi, eladható, emblematikus arca lett az RTL Klubnak – mondta a Borsnak a csatorna egy, a neve elhallgatását kérő munkatársa. – A megállapodás értelmében egyelőre él Stohl András szerződése, megvárják ennek a kellemetlen ügynek a végét, és csak aztán döntenek majd a sorsáról – tette hozzá.

Valószínűleg így csak a rendőrségi nyomozás után körvonalazódhat, mire számíthat a műsorvezető. Azt megkockáztathatjuk, vádemelési javaslattal küldik majd az iratokat az ügyészségre, de nem lesz mindegy, mi mindennel vádolják meg Stohlt a fölöttébb összetett ügyben. Az eddigi beszámolók szerint az ittas vezetés, kábítószerrel való visszaélés, segítségnyújtás elmulasztása jöhet számításba, a Stohl által okozott balesetnek ráadásul egy súlyos sérültje is van. A rendőrök azt is vizsgálják, kiktől szerezhette be a színész a drogot, s esetleg adott-e belőle másoknak is, azaz kereskedett-e vele.

– Az X-Faktort biztosan nem ő vezeti, de hogy mit hoz a jövő, egyelőre nem lehet tudni – mondta az illetékes.

atv.hu / Bors