„A húsvét eredetileg nem népszokásokról szól, hanem Istennek aszabadításáról, a legnagyobb szabadítás pedig az, amikor föltámadnak azemberek. Ennek a nagyszerű ajándéknak az ünnepére mutattunk be egy
örömtáncot” – elevenítette fel Nemes Ákos, a Hit Gyülekezete debreceni
lelkésze.
Pajor Tamás, a dal szerzője az ATV műsorában elmondta:
a legnagyobb kihívás az volt, hogy a produkció ne keltsen
visszatetszést, hiszen a nemzet, a szeretet és a feltámadás fogalmával
a történelemben sokan és sokszor visszaéltek. „Az volt a célunk, hogy a
produkció hiteles és szívhez szóló legyen” – hangozott el a műsorban.

