Április 5-e óta több mint 220 ezren nézték meg a YouTube videomegosztó portálon annak a videónak a magyar verzióját, amelyet a Hit Gyülekezete szervezett a feltámadás ünnepére. Az angol nyelvű változattal együtt több mint félmillióan voltak kíváncsiak az 1300 fős táncra.
„A húsvét eredetileg nem népszokásokról szól, hanem Istennek a szabadításáról, a legnagyobb szabadítás pedig az, amikor föltámadnak az emberek. Ennek a nagyszerű ajándéknak az ünnepére mutattunk be egy örömtáncot” – elevenítette fel Nemes Ákos, a Hit Gyülekezete debreceni lelkésze.
Pajor Tamás, a dal szerzője az ATV műsorában elmondta: a legnagyobb kihívás az volt, hogy a produkció ne keltsen visszatetszést, hiszen a nemzet, a szeretet és a feltámadás fogalmával a történelemben sokan és sokszor visszaéltek. „Az volt a célunk, hogy a produkció hiteles és szívhez szóló legyen” – hangozott el a műsorban.

