Teljes idegi kimerültséggel került kórházba egy hétre Zalatnay Sarolta, aki nem bírta a szűnni nem akaró sorscsapásokat, és idegei felmondták a szolgálatot, tudta meg a Napi Ász. Az egyik szimptóma, hogy a fél arca "el van csúszva” – orvosai szerint szervezete figyelmeztette, hogy vegyen vissza a tempóból, így egy hetet kórházban kellett töltenie.
Csak a hangja
Zalatnay most nem szívesen fogad látogatót, egyensúlyzavarai vannak, legszívesebben fekszik. Cini tegnap térhetett haza, de a házon belül is segítségre szorul. Autóba nem ülhet. Beszélni nehezen tud, egy hónapig nem léphet fel, ami miatt a sztár el van keseredve, hiszen nincs más bevételi forrásuk lányával, csak a hangja, írta a Napi Ász.
Elárverezhetik bútorait
Az énekesnőnek az utóbbi időben igencsak kijutott a csapásokból, például két évet börtönben ült egy tizennégy évvel ezelőtt elkövetett, 120 millió forintos csalássorozat miatt. (Az ügyben két károsított továbbra is harcol, hogy a nekik járó 23 milliót megkapják.) Zalatnay apránként fizeti a tartozását, a jogdíjaiból is levonnak 33 százalékot élete végéig. „A két harcoló embernek azonban már nem is a pénz a célja, hanem hogy engem lelkileg tönkretegyenek” – panaszkodott a Napi Ásznak.
40 ezres nyugdíj
Mindenestre úgy tűnik, bútorait elárverezhetik, és saját erejéből már nem tudná berendezni újra otthonát, ahol lányával, Nikivel él együtt. Magas nyugdíjban ugyanis nem reménykedhet, nemrég beadta kérelmét, de pályatársait látva ő sem számít 40 ezer forintnál többre. Cini addig énekel, amíg csak színpadra tud állni, és belegondolni sem mer, hogyan él majd meg azután.
