Még nem döntötte el Gera Zoltán, hogy visszatér-e a válogatottba vagy sem. A Fulham klasszisa tavaly októberben mondta le a válogatottságot, és azóta nem lépett pályára címeres mezben. A csatár július 3-áig Magyarországon marad, itthon piheni ki a szezon fáradalmait, és azt mondja, a nyáron elgondolkozik a visszatérésen.

Gerát egyébként nagyon zavarja a kialakult helyzet, és nem akarja, hogy a közvélemény a szövetségi kapitány ellen forduljon. „A szezon közben nem mertem, és nem is akartam ezzel foglalkozni, nem akartam magam egyáltalán megzavarni ezzel kapcsolatban, de biztos, hogy a nyár folyamán át fogom gondolni, hogy hogyan is érzek ezzel kapcsolatban”- mondta el a Fulham ladbarúgója.

A válogatott körüli gondok viszont nem befolyásolták negatív irányba a csatár teljesítményét a klubcsapatában. Sőt: Gera Zoltán volt az egyik vezéregyénisége a Fulhamnek, amely bejutott az Európa Liga döntőjébe. A hamburgi fináléban ugyan kikaptak az angolok az Atletico Madridtól, de emelt fővel távoztak a stadionból.  

„A mérkőzés után nem volt olyan nagy csalódottság, az is nagy siker volt, hogy idáig eljutottunk, de természetesen egy ilyen rangos döntőben a vesztest mindig megviseli a vereség. De azért ez egy siker volt számunkra” - mesélte Gera, aki nagyon jól érzi magát a Fulhamben, itt is fogja elkezdeni a felkészülést. A nyári világbajnokságon pedig a braziloknak szurkol majd.