Ha egy éve szűnik meg, már akkor is késő lett volna az Országos Rádió és Televízió Testület szerint - A Mónika-show után Joshi Bharat műsora is lekerül a képernyőről.
Beteg édesanyjától tért haza Indiából Joshi Bharat, amikor a rossz hírt megkapta a show megszűnéséről. Ő azonban nem maradna munka nélkül, keresnének neki egy másik műsort a csatornánál. Joshi úgy érzi, jó dolgokat csináltak, és a csúcson hagyták abba. Nehéz volt mindennek megfelelni: a médiatörvénynek és az ORTT-nek - vélte a Napi Ászban.
Szalay Annamária, az ORTT tagja üdvözölte a testület döntését a műsor megszűnéséről. Úgy véli, ennek már előbb meg kellett volna történnie. Nem kellett volna megvárni, amíg a törvénysértő rész adásba kerül. Ő örül, hogy Mónika Joshi-t is magával rántotta.
A már megindított eljárásokat persze lefolytatja az ORTT, és a még adásba kerülő részeket is figyelni fogják. Bízik abban, hogy a továbbiakban a kiskorúak számára is megfelelő tartalmakkal versenyeznek majd egymással a csatornák - fejtette ki Szalay Annamária a Napi Ászban.
Erdélyi Mónika, Joshi Bharat egykori konkurenciája sajnálja a történteket, de úgy véli, mindez várható volt. Ahogyan az övét, úgy Joshi műsorát is figyelmeztette már több szabálysértés miatt az ORTT.
Nagyon kedveli Joshit-t, pedig csak pár alkalommal találkoztak. Jól csinálta a show-t, és nem marad majd munka nélkül. Megy neki a sorselemezés, nem lesz gondja a megélhetéssel - vélekedett Mónika a Napi Ászban.

