Pont kerülhet Delhusa Gjon és egykori párja, Melinda közötti gyermekelhelyezési vita végére. Megtartották az első elhelyezési tanácsadást a tizenöt éves Andrea ügyében a Fővárosi Önkormányzati Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál - ezen az édesanyja, Melinda nem vett részt.

Delhusa Gjon neje, Zsuzsanna viszont ott volt, mint nevelőszülő, és több, az ügyben érintett intézmény képviselője is jelen volt. Delhusa volt párja, Melinda ügyvédje úgy vélte, ügyfele nagy hibát követett el, amikor a kialakult helyzetre hivatkozással arra kérte a lányát, kérje gyámságba vételét. A "jóakaró tanácsadó" ugyanis Gjon baráti köréhez tartozik.

A kislány ma már elutasítja édesanyját. A jogi képviselő szerint az énekes oldalán a "csillogó élet" csábította el Andreát, akinek ma is a XVI. kerületi intézetben kellene lennie, de az édesanyja állítja, hogy legtöbbször Delhusa pomázi házában tartózkodik.

Most az a hölgy kéri a nevelőszülői státuszt, akit annak idején Melindáért hagyott el az énekes - fogalmazott az ügyvéd, aki azt is furcsállja, hogy Andrea fél év alatt megkapta állampolgárságát, míg mások éveket várnak erre. Eszerint nem a gyámhivatal intézte az ügyet - vélte a jogi képviselő. Melinda egyébként elfogadhatatlannak tartja a nevelőszülői státusz kezdeményezését. Örökbefogadást szorgalmaz, melyet biztonságosabbnak ítél Andi jövője szempontjából - írta meg a Napi Ász.

Delhusa Gjon és egykori kedvese közel egy éve "csatázik" azért, hogy kinél neveledjen a kamaszlány. Az ügy akkor pattant ki, amikor tavaly májusban az énekes egy hetilapban bemutatta családját, gyermekei között a 15 éves Andival, akit nevelt lányaként említett.

Gjon és korábbi szerelme egymásnak ugrott a médián keresztül is, majd a heteken át tartó, kölcsönös vádaskodások és rendőri feljelentések után pár héttel később a kamaszlányt nevelőintézetben helyezték el.

atv.hu / ma.hu