Stohl András szombat hajnalban okozott balesetet Budapest és Fót között. A színész, aki a balesetkor feltehetően ittas állapotban volt, az MTI-nek azt mondta, rettenetesen sajnálja a történteket. "Hibás vagyok, és megérdemlem, hogy ezek után széttépjenek az újságok, illetve hogy az emberek azt gondolják rólam: borzalmas alak vagyok”, fogalmazott.
Stohl nem először randalírozik részegen az utakon. Minden egyes eset után megbánást tanúsított és fogadkozott, többet nem fordul elő. 2002 júliusában súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították őt kórházba, miután autójával közlekedési balesetet szenvedett a 30-as úton, Aszód és Gödöllő között. Később a rendőrség közölte, a színművész közepes alkoholos befolyásoltság állapotában volt a baleset idején. A bíróság végül 112 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Stohl Andrást, és 1 év 9 hónapra bevonta a jogosítványát.
A mostani baleset következtében az egyik járműben egy ember súlyosan, a másikban szintén egy személy könnyebben megsérült. Stohl a baleset után állítólag elhagyta a helyszínt. A szerencsétlenség után a műsorvezető állítólag csak egy cigarettát kért a sérültektől, majd távozott. Az egyik internetes oldalon képeket is közöltek Stohl gépkocsijának belsejéről. A fotón jól láthatóak a vezetőülés alatt található borosüvegek. Szintén ezen az internetes oldalon írják, hogy Stohl András a magyar Kiefer Sutherland. Az amerikai színészt pár évvel ezelőtt 48 nap börtönre ítélték az Egyesült Államokban miután három éven belül másodszor kapták ittas vezetésen.
Szombat hajnal óta számos csoport is alakult az egyik ismert közösségi oldalon, amik mind a színész balesetével foglalkoznak. A csoportok között van az „Akiket még nem gázolt el a részegen vezető Stohl Buci”, már most majdnem tízezer taggal, a „Tiltsák be Stohl Bucit!”, a „Mikor tanulod már meg végre Stohl Buci, hogy ne vezess részegen?”, valamint az „Előbb lesz ennek a csoportnak 10 000 tagja, mint Stohl András börtönben”nevet viselő klub.
Ha a közúti baleset okozása mellett beigazolódik, hogy a színész ittasan vezetett, elmulasztotta a segítségnyújtást és a hatóságot is félrevezette, akkor az sem kizárt, hogy börtönbe kell vonulnia Stohl Andrásnak. De még a párja is bajba kerülhet, hiszen a szemtanúk állítása szerint Stohl a baleset helyszínére hívta élettársát, beültette a saját kocsijába, majd párja autójával elhagyta a helyszínt.
Stohl körül egyébként két részeg vezetés között is forr a levegő. Még 2006 áprilisában hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda a színészt, az úgynevezett „Segal-ügyben”. A Való Világ című, RTL Klubon korábban futó műsor szereplője 2005. június 21-én Hollandiából érkezett haza egy gépkocsival, amikor Budapesten rajta ütött a kommandó. Autójában több tízmillió forintra becsült ampfetamint és extasyt találtak elrejtve. Az ügyben felmerült a színész-műsorvezető neve is, ám a nyomozók végül „csak” kábítószer birtoklásával és fogyasztásával gyanúsították meg Stohlt, vádat nem emeltek ellene.
A következő botrány a színész életében egy pornószínésznő szolgáltatta: Monique Covet ugyanis azt állította, hogy egy alkalommal Stohl András kis híján megerőszakolta őt az RTL Klub sminkszobájában. Később pedig a vadászat miatt került bajba Stohl, a rendőrség ugyanis orvvadászat gyanújával kapcsolta le, miután két, azonosítószalaggal nem jelzett, elejtett vaddisznót találtak az autójában. A színészt ez utóbbi ügyben is felmentették.
A baleset miatt Stohl András nem vállalja az RTL Klubon ősszel induló X-Faktor műsorvezetését sem, és lecserélik a Duna Televízióban futó „Tűzvonalban” című magyar sorozatból is, melynek főszereplője. Utóbbiban egyébként rendőrt alakít a színész.

