A Megasztár szeptemberben induló ötödik szériájának női műsorvezetőjével kapcsolatban még csak találgatások vannak. Till Attila személye már biztos, de ő is csak annyit árult el a Borsnak, hogy fontos, hogy dekoratív, jó kiállású nő kerüljön mellé. Ebből az újság arra következtetett, Czippán Anett vagy Horváth Éva is esélyes az állásra. Bár Horváthot nemrég tanácsolták el a konkurenciától, még szerződés köti az IKO-hoz. „Boldog lennék, ha a főnökeim rám gondolnának, és én vezethetném a csatorna legrangosabb műsorát Tilla oldalán” – nyilatkozta ugyanakkor az Aktív volt műsorvezetője.

Azt már tudni lehet, hogy zsűriben Friderikusz, Mester Tamás és Eszenyi Enikő mellett Presser Gábor foglal majd helyet, és az is biztos, hogy május elsején kerül képernyőre először a Megasztár.

A Vasárnapi Blikk információi szerint egyébként Rúzsa Magdi a legesélyesebb arra, hogy Tilla oldalán vezesse az ötödik szériát.

atv.hu / Velvet