Az Augusta National Golf Clubban helyi idő szerint 14 órakor kezdődött meg az a 36 perces sajtótájékoztató, amely valószínűleg izzasztóbb perceket szerzett számára, mint eddigi pályafutásának bármelyik versenye. 14 perc telt el, mire először megjelent egy mosoly a száján, a „megmérettetés” végén úgy tűnt, örül, hogy túl van rajta. Ez volt az első alkalom arra, hogy az újságírók szabadon kérdezzék, korábban csak a Golf Channelnek és az ESPN-nek adott öt-öt perces interjút.
A valamivel több, mint fél óra alatt a balesetétől kezdve, a feleségével folytatott vitákon át, a klinikai kezelésen keresztül szinte minden szóba került, csak éppen a golfról alig esett szó. „Amit tettem, az szörnyű volt”, mondta Woods, aki azt is beismerte, hogy „nehéz időkön” van túl és ez alatt saját magát is becsapta. Korábban sor került az első nyilvános edzésére is, amelyről próbált beszámolni: „Nem tudtam, hogy hogyan fognak fogadni. De azt mondom, hogy ennél kedvesebbek nem is lehettek volna. A támogatásuk hihetetlen volt” – mondta, de ez kevésbé érdekelte a sajtót.
Azt elmondta, hogy felesége és gyermekei nem lesznek ott az első versenyen. Azt, hogy milyen terápiának vetette alá magát januárban, nem akarta elárulni, de kiderült, hogy folytatni fogja. A kérdés, amely a térde állapotát firtatta, szintén nem a sporthoz kötődött, ugyanis az akkor sérült meg, amikor felesége elől menekülve autóbalesetet szenvedett. A nehéz időszak ellenére a sportot illetően nem hagyta el önbizalma. „Nem változott semmi, újra nyerni akarok”, mondta a négyszeres amerikai bajnok. Az erre vonatkozó kérdés volt az egyetlen, ami a sporttal foglalkozott.
atv.hu / ham / dpa