Rob Lowe is ebben szenvedett, David Duchovny kezeltette is magát, de Tiger Woods indította el azt a lavinát, ami miatt a brit klinikák attól tartanak, hogy talán nem bírják majd a szexfüggőségből szabadulni kívánók rohamát kezelni.
Steve Pope terapeuta azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy Woods életeket mentett nyilvánosság elé való kiállásával. Mióta ezt megtette, a brit klinikákon tömegesen megugrott azon páciensek száma, akik szexfüggőségükből szeretnének megszabadulni. Az érintetteket kényszeres viselkedésük miatt ugyanis gyakran depresszió is kínozza és öngyilkossági gondolataik vannak. Ebből a szempontból Woods esete sokat segített rajtuk, mondta Pope.
Az érintetteket Nagy-Britanniában relatíve kevés klinika tudja ellátni, több szakember pedig hiába próbálja magát szakmailag továbbképezni, nincs rá lehetőség. Vannak, akik azt is megkérdőjelezik, hogy a szexfüggőség egyáltalán betegség-e? „Bármi bajuk is van a hírességeknek – hirtelen azt hisszük, hogy nekünk is ez van”, mondta Glen Wilson professzor, akinek a szexuális viselkedés a szakterülete a BBC-nek. „És természetesen a gyógyszercégek is be szeretnének szállni a játékba.” A professzor úgy véli, hogy azt a problémát, amikor emberek újra és újra új emberekkel akarnak szexuális kapcsolatot létesíteni, még komoly tudományos vizsgálatnak kell alávetni.
Woods 2009 végén mondta magáról azt, hogy szexfüggő és kezeltette is magát. Több más híresség már tett őt megelőzően hasonló nyilatkozatot, így David Duchovny és Rob Lowe is. Mindannyian klinikákon gyógyíttatták magukat és saját bevallásuk szerint legyőzték a problémát. Sandra Bullock hűtlen férje, Jesse James a Radaronline.com értesülései szerint azonban nem sokáig bírta kórházi körülmények között. Az oldal úgy tudja, hogy James elhagyta a Sierra-Tucson klinikát, miután felesége nem akart szóba állni vele telefonon keresztül.
siu / dpa

