Hosszú hónapok óta nem szólalt meg Delhusa Gjon nevelt lányának édesanyja, Melinda - Most azonban önként jelentkezett és egy gyámügyekben jártas barátnője meglepő kérdéseket tett fel.

Példátlannak nevezte a tizenöt éves Andi édesanyjának barátnője, ahogyan Melinda és lánya ügyét kezeli a gyámügy. Úgy véli, nem teszik lehetővé, hogy lássa a gyermekét az anya - mondta el a Napi Ászban. A telefonhívásokra nem reagálnak, még arról sem értesítették, hogy másik intézménybe került a kislány.

A törvény szerint mindent el kéne követniük, hogy a szülő-gyermek kapcsolat rendeződjön, de ezt sosem próbálták meg. Melinda összes megkeresésére azt a választ kapta, hogy Andi nem akar vele találkozni - mondta a Napi Ásznak a gyámügyekben jártas barátnő.

Azt is elárulta, hogy Melinda eddig egyszer talákozhatott a lányával, aki ekkor leöntötte őt nyilvánosan egy pohár vízzel. Az anya ezek után is szereti a lányát, és nem akar neki ártani, pedig, mint mondta, egy szavába kerülne, hogy visszavigyék Romániába - adta hírül a Napi Ász.

Kinyilatkoztatta kívánságát is, hogy Gjoni fogadja örökbe hivatalosan is a gyermekét, ne mint nevelőszülő tetszelegjen - ha ezt megtenné, Andinak biztos lehetne a háttere, nem lógna a levegőben.

Szerinte Melinda pontosan tudja, hibás abban, hogy lányával megromlott a kapcsolat. Rossz lelkiállapotban van, barátai igyekeznek tartani benne a lelket. Sok munkát is elveszített a körülötte kialakuló botrányok miatt - mondta el a Napi Ásznak Melinda barátnője.