Fásy Ádámot aligha kell bemutatni bárkinek is, de úgy tűnik, hogy most lánya is a papáéhoz hasonló karrierre készül. Fásy Zsülike magántanulóként jár iskolába, mellette fellépésekre jár, próbál, és egyre népszerűbb lesz. A Bors szerint az sem ritka, hogy tízezrek előtt énekel apja koncertje előtt - sikerei csúcsán mégis el akarja hagyni az országot. Kevesen tudják ugyanis, hogy a kiskamasz kitűnő tanuló, és úgy érzi, akár a tengerentúli iskolákban is megállja a helyét.

"A Zsülike szerintem híresebb, mint én. Inkább ő sztárol engem, hiszen ugyanannyi a rajongótábora, mint nekünk" - mondta a Tabu TV riporterének Fásy Ádám, aki elárulta, hogy Zsülike jelenleg magántanulóként jár iskolába, mivel a zenével kapcsolatos teendői miatt nem tudna nappali tagozatos diák lenni.

"Most végzi egy év alatt a hatodikat és a hetediket. Nagyon szeret tanulni, és jövőre a nyolcadik és a kilencedik osztályt akarja elvégezni. Ezek után pedig komoly tervei vannak: megy ki Amerikába, és kinn akar lenni két évet" – mondta a Tabu TV-ben Fásy Ádám.