Szigeti Andrea a Benkő-showban tűnt fel, majd a sorozatot követően Angliába akart menni szerencsét próbálni. Az interneten olvasott egy álláshirdetést, ahol pizzériába kerestek dolgozókat Londonba. Sajnos, kiderült: egy rémálomba csöppent. Két hónapra ment volna ki és havi ezer fontot ígértek. Egy fiatal pécsi férfi és egy lány fogadta őket kint, és a haverjuk, aki tudta, mi folyik kint, mégsem szólt bele a dologba. A pizzéria normálisnak tűnt, és az első hétben semmi gond nem is volt.

Utána azonban elvették tőlük a pénzüket, útleveleiket, és bezárták őket egy kisebb szobába, a két fiút és az öt lányt, majd közölték, hogy itt az lesz, amit ők akarnak, mindenki pornózni fog, a lányok pedig prostituáltak lesznek. Andi elmondta, leszedték a képeit egy közösségi portálról és feltették egy oldalra, hogy jöjjenek a kuncsaftok.

Aki ellenállni próbált, azt megverték, így egy idő után mindenki rájött, jobb, ha csendben maradnak. Andi elmesélte, hogy a borzalmas két hét alatt többször is megerőszakolták.

Első nap mondta már, hogy meg kellene szökni, de ez nem volt egyszerű, hiszen be volt minden kamerázva és késekkel, fegyverekkel rendelkeztek a fogvatartóik, akik közölték is, hogy innen senki sem szokott hazamenni, nem ők lennének az elsők, akik eltűnnek.

Két hét után azonban akciófilmbe illő jelenetet produkáltak társaival: összecsomózták a ruháikat és lemásztak a második emeletről. Azt sem tudták, hol vannak, végül fogtak egy taxit, aki a helyzet elmagyarázása után ingyen elvitte őket.

A reptéren megkeresték az elsősegélyközpontot, ahol elmondták, mibe keveredtek. Azt a választ kapták, hogy sajnos ez itt mindennapos dolog, aki nem beszéli a nyelvet rendesen, az ki van szolgáltatva. Andi már egy hónapja itthon van, de a történtek feldolgozása jó időbe fog telni számára. A legszörnyűbb az volt, hogy tehetetlennek érezte magát, nem csinálhatott semmit, csak amit mondtak neki. Ráadásul itthon kiderült, hogy teherbe esett. Azt sem tudja, mit tegyen, kihez forduljon. Még rendbe kell tennie magát, és elmenni egy orvoshoz. Az édesanyja szerencsére mindenben sokat segít és mellette van - mondta el az Epizód magazinban.

A lány hozzátette, hogy páran utánajártak, mit lehetne tenni az elrablóik ügyében, de hidegzuhany érte őket, a rendőrségen ugyanis azt mondták, csak tettenérés útján léphetnek fel ellenük.

atv.hu / ma.hu