Tavaly még sokan rajongtak a mindössze 13 éves kislányért, mára azonban hallani sem igen lehet Tóth Lüsziről - Édesanyja szerint nincsenek munkái, és énektanárhoz sem jár már.
 
Tóth Lüszi mindennapjait az iskola és a lovaglás tölti ki - mesélte a kislány édesanyja. Fellépéseit a TV2 intézi, ők nem szerveznek külön koncerteket, ez a csatorna feladata lenne, de valószínűleg az új Megasztár előkészületeivel vannak elfoglalva - mondta el Lüszi mamája, aki hozzátette, lánya otthon énekel, most tanárhoz sem jár, hiszen majd felvételizik egy iskolába és ennek függvényében fogják valahova beíratni.

Lemezszerződés nincs kilátásban Lüszivel, noha tavaly még arról volt szó, hogy Kasza Tibi ír neki zenét, Caramel pedig szöveget. A kislány szeretne saját lemezt, de egyelőre az iskolára koncentrál - mondta el édesanyja a Napi Ászban.

Nem csoda, ha Lüszinek most első a tanulás, hiszen annak idején a Megasztár miatt fél évet mulasztott, és iskolájában magántanuló is lett. Így volt mit bepótolnia, amikor a verseny véget ért.

Édesanyja azonban korábban is elmondta, hogy a kislány szorgalmas tanuló és felzárkóztató órákra is járt, sőt a szavalóversenyen is részt vett.

Tóth Lüszi szereplése a tehetségkutató műsorban sokakat meglepett - a kislány mindössze 13 évesen állt a Megasztár színpadára, ezzel a magyar verseny történetének legfiatalabb résztvevője volt.

A tehetségkutatót nagyon szép eredménnyel zárta: utolsó lányként, a három dobogós fiú közt.

Végül csak Király Viktor, Fekete Dávid és Lakatos Krisztián került be a nagy hármasba. Tóth Lüszié lett az Év női hangja elismerés.