Komár László  negyedik házassága is zátonyra futott,  pedig a 65 éves férfi nyolc évvel ezelőtt egy hosszú kapcsolatot adott fel azért, hogy Erzsivel egymáséi lehessenek – írja a Blikk. 

– Provokált, és állandóan ordított velem, amit persze én sem  hagytam  szó  nélkül.  A dolgok odáig fajultak, hogy Erzsi többször kihívta a rendőrséget. Pedig, istenemre mondom, egyszer sem emeltem kezet rá – vallotta a Best magazinban Komár László.

A   Blikknek azonban  sikerült  kiderítenie: az  asszony  nem minden alap nélkül kért távoltartási végzést és elmeorvosi vizsgálatot férje ellen. Az ügyben büntetőeljárás folyik, tudtuk meg a BRFK sajtóosztályától, a gyanú szerint mégiscsak kezet emelhetett feleségére. Egy korábbi interjúban egyébként az énekes azt állította, csak olyan nőt ütött meg, akit nagyon imádott.

Komár ötéves kislányát sem láthatja mindaddig, míg szakorvos előtt bizonyítja: normális.
Komár László önéletrajzi könyvében őszintén vall arról, hogy Zalatnay Saroltával milyen gyakran elbánt. – „Összekülönböztünk valamin, ráadásul ittam is, úgyhogy jól elvertem Cinit”. (Is.)