Véget akar vetni életének Paudits Béla, mert jelenleg kilátástalannak érzi a jövőt. A színész megtette a szükséges előkészületeket is.
Így már saját állítása szerint a kötelet is megvette, sőt azt is elpróbálta, hogyan vet véget az életének. Paudits Béla, a TV2-n futó, Frizbi Hajdú Péterrel című műsor vendége volt, ahol elárulta legféltettebb titkát: elkészült a végrendelete, és bármelyik pillanatban véget vethet az életének, hiszen öngyilkosságot tervez.
– Negyvennyolcezer forint a nyugdíjam, azt sem tudom megmondani, mikor ettem utoljára, a barátaim rég meghaltak, életem nyolcvan százalékát otthon, alvással töltöm, semmi értelme ennek a szenvedésnek – mondta az egykor népszerű karakterszínész.
– Két szívinfarktusom volt, és várom, hogy mikor jön a harmadik, ami megváltás lenne. Megint emelik a gázt, a villanyt, én pedig azt biztos nem várom meg, hogy kiraknak az utcára, így is gyakran jönnek hozzám, hogy kikössék a gázt, de én ezt nem engedtem. Tudom, ha jön majd egy depressziósabb időszakom, megteszem majd azt, amit már el is próbáltam. Van kötelem, tudom, hogy kell megkötni – tette hozzá Paudits.
A színművész elárulta azt is, elkészült a végrendelete és az egyetlen vagyonát, egy 33 négyzetméteres lepusztult lakást egy jó barátjára hagyja majd, aki szinte mindennap érdeklődik iránta, bevásárol neki anélkül, hogy ő ezt kérné, vagy pénzt adna érte.
