Huszonhat évvel ezelőtt Szarajevóra figyelt a világ, és sírt. Sírt a meghatódottságtól, hiszen egy brit jégtáncos pár, Jayne Torvill és Christopher Dean mindenkit elvarázsolt. A Boleróra táncoltak az olimpiai döntőjében, kűrjüket sokan Haláltáncnak hívták. Különösen azután, hogy a téli olimpia után tíz évvel ismét Szarajevóra figyelt a világ, és sírt. Sírt, mert Bosznia és Hercegovina fővárosát rommá lőtték, az utcákon, tereken holtestek feküdtek, orvlövészek tizedelték a polgári lakosságot. Az egykori olimpiai stadionból stratégiai hadiközpont, a labdarúgó stadion zöld gyepéből temető lett. Szarajevó vérben ázott!

De maradjunk a kellemes emléknél. 1984-ben Szarajevó csuda egy olimpiát rendezett. Az akkori Jugoszlávia mindent beleadott, nagyszerű vendéglátónak bizonyult. Sokan és sokat beszéltek Vucskóról, a kabalafarkasról, a kiváló rendezésről, a fantasztikus hangulatról. De akkor jött Torvill és Dean tánca, amely mindent felülírt. A televíziós közvetítésen is jól hallatszik, hogy a nézők az előadás elején még csak udvarias tapssal honorálják a brit pár technikai elemeit, szép korcsolyázását. Aztán szépen lassan mindenki felfogta: itt valami egészen elementáris dolog zajlik, a stadion közönségét teljesen lenyűgözte a nagyszerű Boleró.
 
Szarajevó ma már békés és nyugodt város, messze a háború zajától. Felcseperedett egy generáció, amely nem tudja, milyen is volt a vérontás. A Bolerót azonban ők is ismerik, mert a pokoli.hu-n is látható videó igazi legenda, valódi mítosz lett.