A Tabu Tv úgy értesült, hogy Havas Henrik cége, amelyik többek közt könyvkiadással és a híresség internetes blogjával is foglalkozott, most nagy bajba került. Információik szerint a vállalkozás már több mint egy hónapja nem tudja kifizetni Henrik weboldalának üzemeltetési díját, és ezért kapcsolták ki a weboldalt szombaton. „A havashenrik.hu oldal számlatartozás miatt ideiglenesen nem elérhető!”- áll a honlapon.

„Még körülbelül egy évvel ezelőtt keresett meg bennünket Havas Henrik egy  együttműködéssel kapcsolatosan. Akkor az internetes blogjában megjelent videók szöveges tartalmát tettük közzé a napiaszonline.hu hírportálon, ezért cserébe pedig átjárhatóságot
biztosítottunk az Ő és a mi kiadványaink között. Néhány hónap után több hétig nem értük el őket, majd újra jelentkeztek, és azt kérték, hogy segítsünk nekik az előző szolgáltatójuktól való elszakadásban, akiknél szintén tetemes hátralékot halmoztak fel. Ezt megtettük, és
megállapodtunk a továbbiakban”- mondta a tabutv.hu-nak Serbán Marcell, aki az azóta felgyülemlett állítólagos 150 ezer forintos tartozás miatt le is kapcsolta a weboldalt.

„Akkor szembesültünk ezzel a problémával először, amikor a decemberi számlát csak két részletben tudták nekünk kifizetni, de miután a január végén esedékes számlánkat a mai napig nem egyenlítették ki, kénytelenek voltunk megtenni, amit megtettünk”- tette hozzá Serbán, aki szerint Havasék céges telefonjait is kikapcsoltatták.

atv.hu / Tabu TV