A fiatal nőre, aki Havihegyen,  egy húszméteres szakadék szélén, egy széles kőpárkányon állt, egy a kutyáját arra sétáltató férfi lett figyelmes, és riasztotta a tűzoltókat. Az ott dolgozó munkások szerint a nő már dél óta a környéken sétált.

A megyei katasztrófavédelem ügyeletese elmondta: miután megkapták a jelzést, délután háromnegyed négy tájban egy tűzoltó kötélen leereszkedett a sziklán, és megközelítette a fiatal lányt, szóval tartotta, ám az nem volt hajlandó kommunikálni vele.

Amikor a tűzoltó a szikla takarásából leért a párkányra, a nőt már nem találta ott. A fiatal lány testét röviddel ez után megtalálták a mélyben, a mentők megpróbálták újjáéleszteni, de nem élte túl az eddig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett zuhanást. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Zsobrák Péter a Dunántúli Naplónak elmondta, hogy még nem sikerült azonosítani a lányt, aki nagy valószínűséggel öngyilkos lett.

atv.hu/Bama.hu