Nemrégiben csúnyán megverték a tápiószecsői buszmegállóban a Benkő-show nagy vesztesének, Editnek a gyermekét. A 14 éves Szimonettára először csak megjegyzéseket tettek, majd húzogatták a copfját, többször megütötték, és a földön fekve meg is rugdosták. A támadás oka egyszerűen annyi lehetett, hogy a kislány a show miatt népszerűbb, menőbb volt, mint annak előtte.
Az iskolában orvost hívtak hozzá, mert sokkot kapott. Bár a verés nyomai eltűntek már, a kislányban maradt egy kis félsz. Most is beszólogatnak neki. Edit a Napi Ásznak elmondta: Dániel lányát, Dalmát, valamint a Benkő-showban szereplő Yvette gyermekeit is szokták bántani a műsor miatt.
A 47 éves Edit azonban vállalja a népszerűség okozta veszélyeket, hiszen úgy hírlik, hamarosan ő válogathat majd a férjjelöltek között egy újabb show keretein belül.
atv.hu / Kiskegyed / Napi Ász

