Nem rejtette véka alá radikális véleményét Fiala János az ATV egyik műsorában. Mint kiderült, nagyon is megvan a véleménye azokról a fiatal sportolókról, akik túlzásba viszik az edzéseket! A rádiós műsorvezető szerint semmi szükség olyan életvitelt folytatni, amely „meghaladja azt a metszetet, amit egy átlagos fiatal átlagos teljesítőképessége” jelent. A Halló, itt vagyunk című műsor ma este adásba kerülő részének felvételén elmondta: „tudatilag beszűkült embereknek” tartja ezt a réteget.
Persze nem tűrhette szótlanul ezeket a szavakat Csisztu Zsuzsa, aki szintén a műsor vendége volt. Felháborodottan vette védelmébe a fiatal sportolókat, hiszen ő is fiatal lányként kezdett tornázni. Szerinte nem sportspecifikus dologról van szó, a zongoraművészeknek például ugyanolyan intenzíven kell gyakorolniuk, mint egy fiatal élsportolónak.
Fialát ez persze nem hatotta meg: mint mondta, ezeket a sportolókat „kitömik, mint a libát”.
Halló, itt vagyunk: ATV, csütörtök 20.35.

